Alicante, Spain - Polarsteps

Történeti síkról tömören. A repülőút teljesen átlagos, időben legalább olyan gyorsan szálltunk, mint fizikailag a felhők között; tükörsima utazásban volt szerencsénk. A reptér maga elsőre egyhangú, minden giccstől mentes sivatagi bunker, méretében sem alkot maradandót. Landolásunk után a turista tankot (csomag poggyász) telerakjuk, majd Anna a rekreációra is gondolva elvégzi egészségügyi mozgását, azaz tolja maga előtt a kis autót. Én, a megpakolt ekhós szekér nyomában alvóhelyet pásztázok a közelben. Csatlakozási problémáknak hála, első spanyol éjjelünket a reptéren kell töltenünk. A kapukon könnyedén átjutunk, sehol biztonsági ellenőrzés. Letelepedünk egy már látszólag is kényelmetlen padra, majd a környezetet tanulmányozom. Miben merülhet vajon ki a reptéri mikró miliő éjjeli életvitele, társadalmi berendezkedése? Teszem fel magamnak a kérdést, hiszen még nem voltam ebben az életszituban. Későn érkeztünk, már éjfél is elmúlt, mire átköltöztünk végső helyünkre. Fészket rakunk, majd ki-ki a maga módján és pozíciójában álomra hajtja (értsd: ékeli ki farmerral/inggel/törcsivel) fejét. Körbenézek és hat-hét hálótársra leszek figyelmes a padokon, padok előtt vagy éppenséggel oszlopnak támaszkodva. Valószínűleg sok embernek okozott galibát az éjszakai járat után való továbbhaladás logisztikai szempontból. Hajnal egy óra felé megjelnik első émelygéseim egyike, valószínűleg gyomorrontást kaptam. Jobbra nézve, egy idegen turista a sarokban cigarettát nyújt. Bent a reptér várótermében. Nagyon késő lehet. Ki gondolta volna, hogy visszasírom még a balatoni vadkemping szállást a strandon. Éjszakai vergődéseim közepén eszembe jut egy plakát: Az évente 10-15 milliós utasforgalmat lebonyolító repterek közül az alicantei légikikötő lett a közönségkedvenc egy számomra semmitmondó internetes szavazáson. Oldalamra fordulok, még mindig kényelmetlen a rögtönzött fekhelyünk. Éjjel egy és három óra között a spanyol melósok hihetetlen tanúbizonyságot tesznek kicsattanó munkamoráljukról: egy ütvefúróval statikus tempót tartva bontják a reptér csempe borítását. Egy szinttel felettünk. Miután a folyamatos tamtam álomba ringat, három órakor hányásra kelek. Szerencsétlenségemre én vagyok a történés elszenvedő alanya, szerencsére, előbb keltem, mint hánytam. Gyomortartalom off, életerő on. Hajnalhasadtával tűpontosan megérkezik a padló makulátlansagáért felelős személy. Gúnyos vigyorral néz le ránk a takarítóautója nyergéből, miközben körről körre jobb pályaidőt megy. Egy a bökkenő: a padok között van a rögtönzött box utca, ahol pihenést imitálunk. Őt ez látszólag csak tűzbe hozza, néha egy-egy sohasem hallott nótára is rázendít. Öt órára a reptér ébredezni kezd szürkületi tompaságából. Gyerekzsivaj üt meg a fülünk, sietős kiabálás hallatszik, megjelennek az első gépek kellékei, a kómás fejek és fogyasztásra kerülnek az első kávék. Friss pékárú lengi körbe az aulát, impulzusvásárlásra késztetve az arra tévedőket. Csatlakozásunk ideje csak nem akar érkezni. Lassan olyan sok ideje vagyunk itt utastársainkkal, hogy érdemes lenne autonómiát kikiáltani. Talán megmérettetem magam a padlóügyi és padsorhely tárcáért - gondolom magamban, mikor Anna jelez, itt az idő öltözködni, indulunk tovább. Juhé, hurrá, hipiájé! Kikecmeregni a buszmegállóba, majd felszállunk az első Murciába tartó buszra. A busz ablakán besütnek első spanyol napsugaraink. Mind a ketten alszunk.