Alicante, Spain - Polarsteps

Alicante A buszpályaudvaron dekkolunk, még Murciába. Nem fértünk fel a buszra, amellyel terveztük, hogy megyünk, így egy későbbire foglaltunk időpontot. Tehát, itt ácsingózunk az eredeti tervek szerit később, és várjuk, hogy induljon az a bizonyos járat. Az állomások mindenhol őszinte képet adnak a városokról. Kicsit egy lyukas zoknira hasonlítanak ezek a közösségi terek. Burkoltan megkapjuk belőlük a valódi egy komponensét, de a fejünkben élő kép elnyomja a valóságot, aztán amikor kibukik az a bizonyos nagylábujj, akkor látjuk, milyen is valójában mindaz, amiről azt véltük tudjuk. Szegénységben rejtőzik az élet. Nincsen takargatnivaló, nincs látszat jellem. Nem kötelező betartani illendő udvariasságot senki, a protokolszerű tanult etikett érvényét veszti. Itt minden pillanatnyi társadalmi érintkezési forma őszinte. Kétes figurák vicsorognak ránk sötét rejtekhelyükről, sebezhető pillanatunk színuszjelére várva. E tekintetben nincs különbség sem a zalaegerszegi buszpályaudvar, sem egy dél-spanyolországi között. Még szerencse, hogy ketten vagyunk. Na már nem miattam, persze. De jól esik, hogy a valószínűséggel foglalkozó statisztikák szerint kisebb az esélye, hogy rablás, dulakodás vagy portyázás áldozatai leszünk. Nem levegőbe beszélek, ugyanis a héten több ilyenről értesültük már: külföldi diáktól loptak tárcát, telefont. Jó, hogy megkettőzött erővel küzdhetünk, ha ilyen szituációba keverednénk. Persze, még mindig nem miattam. Persze. A menetrendszerinti Murcia-Alicante vonalon medenceszerű tájon hajtunk keresztül. Két oldalról hegyek, középen termő- és élőföld. Az újdonság varázsa kiegyensúlyozza az út monotonitását. Egy gyors kitérőt teszünk a reptérre (első megálló), majd sitty-sutty a tengerparti üdülővárosban, Alicantéban találjuk magunkat. A part közelében, azonban a város szélén rak le minket a busz, igyekszünk beljebb törni a település közepe felé. Gyalogosan közlekedünk, szem előtt tartva, hogy csekély távolságról lehet szó csupán. Időnk ugyan nincs annyi, mint a tenger (haha), de kapkodnunk sem kell. Kirándulós tempóban, pár perc alatt egy kikötőbe érünk. Itt csap meg először - a balatoni iszapszaghoz hasonló - hűs levegő. Érezzük, sínen vagyunk; rövid pihenő után tovább is lendülünk. Kíváncsiságunk szerteágazó, idegen helyhez idomulva, most az út másik oldalán lévő pálmafás ligetsétány kelti fel érdeklődésünk, így áttérünk oda. A növényalagút végén idős bácsi duó húzza a sétálók talpalávalóját, mindennapi betevőjük - legyen az folyékony vagy szilárd - fejébe. Mediterrán pagonyunk végén körforgalom bújik meg, sréhen át pedig, az áhított part pihen. Átlépdelünk egy zebra zöldjén, majd véges valahára kiérünk a vízpartra. Lanka, homokos part. Hirtelen arcul csap minket a vibráló nyüzsgés és sós levegő elegye. Hullámok szántják fel a vizet, míg langyos szellő kap egyik kósza tincsembe, hogy kacérkodhasson vele kicsit. Első blikkre is minden, minimum tökéletesnek tűnik. Beljebb hatolunk az ember halmaz belsejébe, majd egy kis parti tisztáson letepszünk. Innentől szólhatnék úgy, hogy fürödtünk, hasunkat süttettük, sétáltunk, ettünk és hazajöttünk. Ez valóban így is volt, ám kevés tartalma lenne vagy legalább is megegyezne ezeregy hasonló leírással. Beszélek inkább azon szemlélődéseimről, amit szerény megfigyelési képességeim birtokában össze tudtam szedni a partmenti könnyed létről: minden ott kezdődött, hogy besétáltam a tenger hűs vizébe, majd azon a ponton, ahol lábam már nem találkozott a szilárd tengerfenékkel, úszni kezdtem. Az úszás egy ponton túl megszűnt, már csak lebegtem a végtelen azúr térben, az égszínkék mennyboltozat alatt. A tengerparti nyugalom színes időtlenségbe torkollik a könnyű habtenger tetején. Megnyugvás lesz úrrá az emberen. Elmosódott kép áll össze a fejben pontatlanul, hiányosan. La felicidad (a boldogság) önkéntelenül is helyet követel magának az általános közérzetben. Az ár, amely - most nem vízhez köthető fogalom - ott a parton tetőzik, kiönt a város szívéből, a hispán emberek legmélyebb rétegeiből tör fel. Ez a csobogás magával, magába rántja az embert. Nem kell hozzá más, csak egy szösszenetnyi elégedetlenség, csöppnyi bú csupán, amit kifúrhat, aminek helyét kitöltheti saját kedélyes ízű kivonatával. Vakáció ez a javából, élet tapasztalásra kiváló tanulmányi út. A puha homokkristályokon, ahol dúl a szerfeletti derű, itt a turista öv arany csatjánál, ahol kienged a nadrágszíj. Ideális obszervatórium ahhoz, hogy szemügyre vedd: miben más az életöröm igenlése, mint az életigenlés öröme. Önfeledt, egyszerű élet ez. Pillanatokra a végtelentől.